Füzér község
Füzér község

Füzéri Betlehemesek

Füzér Község életében a karácsonyt a betlehemes csoportok hagyományőrző játéka teszi még szebbé, még meghittebbé. Ezen hagyomány egykor apáról fiúra szállt, s mindig nagy megtiszteltetés volt, ha valaki a pásztorok soraiba állhatott. A misztériumjáték már dédapáink szívében is mélyen benne élt. 1956 kivételével egy olyan karácsony sem maradt el, hogy ne lettek volna betlehemesek. A ma is játszott misztériumjáték szövegét első ízben 1958-ban jegyezték le a helyi lakosok.

A csoportot három pásztor, egy angyal és egy öreg alkotja. Karácsony szenteste láthatjuk őket először. Már messziről hallatszik csengőjük hangja, mely jelzi haladási útvonalukat. A pásztorok és az angyal szorosan egymás mellett haladnak, a sztari (öreg pásztor) mindig lemarad, vagy előre megy, ő a maga útját járja. Szenteste az éjféli mise a betlehemesek bevonulásával kezdődik, a sztari azonban nem megy be a templomba, ő a bejárat előtt fabaltája segítségével veri a rosszakat a templomba érkezők közül.

A betlehemes csapat a karácsonyi időszakban minden szentmisén részt vesz. Főként a délutáni órákban járják a falut, betérnek a házakba, ahova meghívást kapnak és ott eljátsszák a karácsonyi játékukat.

A községben jelenleg két betlehemes csoport működik. A fiatalabb csoport magyarul, az idősebb csoport szlovákul viszi hírül az Úr Jézus születésének örömét.

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK

Közhírré Tétetik! Frissítve: 2024.03.08 Lakossági tájékoztató 104....

INTÉZMÉNYEK

Községünkben megtalálható intézmények listája. Itt megtudhatja intézményeink pontos címét és...

FEJLESZTÉSEINK

A megvalósult számos fejlesztés mind hozzájárult Füzér fejlődéséhez, az életminőség javításához és...

RENDEZVÉNYEINK

Településünk jövőbeli rendezvényeinek és eseményeinek időpontjai. A Füzéri Várgondnokság...