|
Füzéri Betlehemesek Füzér Község életében a karácsonyt a betlehemes csoportok hagyományőrző játéka teszi még szebbé, még meghittebbé. Ezen hagyomány egykor apáról fiúra szállt, s mindig nagy megtiszteltetés volt, ha valaki a pásztorok soraiba állhatott. A misztériumjáték már dédapáink szívében is mélyen benne élt. 1956 kivételével egy olyan karácsony sem maradt el, hogy ne lettek volna betlehemesek. A ma is játszott misztériumjáték szövegét elsőízben 1958-ban jegyezték le a helyi lakosok. A csoportot három pásztor, egy angyal és egy öreg alkotja. Karácsony szenteste láthatjuk őket először. Már messziről hallatszik csengőjük hangja, mely jelzi haladási útvonalukat. A pásztorok és az angyal szorosan egymás mellett haladnak, a sztari (öreg pásztor) mindig lemarad, vagy előre megy, ő a maga útját járja. Szenteste az éjféli mise a betlehemesek bevonulásával kezdődik, a sztari azonban nem megy be a templomba, ő a bejárat előtt fabaltája segítségével veri a rosszat a templomba igyekvőkből. A betlehemes csapat a karácsonyi időszakban minden szentmisén részt vesz. Főként a délutáni órákban járják a falut, betérnek a házakba, ahova meghívást kapnak és ott eljátsszák a karácsonyi játékukat.
A községben jelenleg két betlehemes csoport működik.
A fiatalabb csoport magyarul, az idősebb csoport szlovákul viszi hírül
az Úr Jézus születésének örömét.
Elérhetőségeik: |
|
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.
|