Füzér község
Füzér község

Országos kéktúra kiindulópontja

Az Országos Kéktúra Magyarország északi tájain végighaladó, jelenleg az Írott-kőtől Hollóházáig tartó folyamatos, jelzett turistaút. Hossza 1118 km, mely azonban az útvonalmódosítások miatt változhat. A Kéktúra nemcsak Magyarország, de Európa első hosszútávú turistaútja is. A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrával és az Alföldi Kéktúrával egy kört alkot, melyet Országos Kék Körnek is neveznek.

A Szent István vándorlás 1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el az akkor még 910 km-es út, dr. Cholnoky Jenő – a Magyar Turista Egyesület elnöke – kezdeményezésére. Sümegtől a Nagy-Milicig a kék jelzést 10 év alatt (1928-1938) festették fel a Kinizsi Encián szakosztály turistái.

1937-ben a Magyar Turista Szövetség vándorgyűlésén, Bugacon született meg a határozat, hogy a Szövetség fennállásának 25. évfordulóját 1938-ban az Országos Kék út megnyitásával ünnepli meg. A nyitótúrát Szent István turistavándorlásnak keresztelték el. A mozgalom eredeti kiírása szerint öt évente tartottak volna jubileumi túrákat.

1961-re már valóban országos méretűvé vált a mozgalom, és megalakult a Magyar Természetbarát Szövetség (MTSZ) Kék-túra Bizottsága. 1964-ben, Thuróczy Lajos szerkesztésében, színes térképmelléklettel látott napvilágot a Sümegtől a Nagy-Milicig terjedő útvonal minden korábbinál részletesebb leírását magába foglaló kis kézikönyv, mely „Az Országos Kék-túra útvonala mentén” címet viselte. Az évtized végén, 1979-ben Rockenbauer Pál a Magyar Televízió forgatócsoportjával vágott neki az útnak, s „Másfélmillió lépés Magyarországon” címmel forgatott úti filmjük mérföldkővé vált az Országos Kéktúra történetében. A vasfüggöny miatt az Írott-kő magyar oldalról nem volt látogatható, mint ahogy a hegység határsávba eső területei sem egészen 1989-ig. A határsáv 1989-es megszűntével az útvonal új végpontja az Írott-kő kilátó lett.

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK

Közhírré Tétetik! Frissítve: 2024.03.08 Lakossági tájékoztató 104....

INTÉZMÉNYEK

Községünkben megtalálható intézmények listája. Itt megtudhatja intézményeink pontos címét és...

FEJLESZTÉSEINK

A megvalósult számos fejlesztés mind hozzájárult Füzér fejlődéséhez, az életminőség javításához és...

RENDEZVÉNYEINK

Településünk jövőbeli rendezvényeinek és eseményeinek időpontjai. A Füzéri Várgondnokság...