Füzér község
Füzér község

Dessewffy Kúria

A jelenleg kiállító helyként működő Dessewffy Kúria épülete korábban Téli kápolna (a hittanórák és az egyházi énekkar próbáinak helyszíne) volt. A 2000-es évek elején egy pályázati forrásnak köszönhetően felújították és kézműves műhelyeket alakítottak ki benne. A projekt lezárását követően néhány évig kihasználatlanul állt, majd egyházi és önkormányzati összefogással újabb pályázati forrás igénybevétele mellett került kialakításra a Helytörténeti Kör épülete.

2010-ben helyi kezdeményezésre megalakult a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör Egyesülete. Tagjai évről évre bővítik a kiállítást. Az épületben található tárgyak nagyrésze a füzéri lakosoktól és az egyesület kutatómunkájának eredményeiből származnak.

A kiállítás egyik részében a népi eszköz és lakáskultúra sokszínűsége tekinthető meg. Bemutatja, hogy a mindennapi életben nem vált el szorosan egymástól a régi és az új, hanem jól megférve egymással szolgálták az ember szükségleteit. Ideiglenesen az I. világháború tárgyi és szellemi emlékeinek helye is itt található. Az épület folyosóján egykori életképek és az egyesület tevékenységét bemutató tabló látható.

A kiállítás következő része az egyháztörténetről szól. Ács István egykori füzéri plébános, későbbi egri segédpüspök személyes tárgyai és hagyatéka tekinthető meg a család jóvoltából, akik átadták püspök atya személyes tárgyait Füzérnek. Ács István 1970-1989 között volt a település plébánosa. Nevéhez fűződik a Parókia felújítása, az egyházi és világi énekkar elindítása, a fiatalokkal és a családokkal való aktív törődés, házas hétvégék szervezése, a vár régészeti feltárásának ösztönzése, a ravatalozó építtetése, a római katolikus templomtorony palástjának felújítása és számos olyan dolog, melyek véghezvitele nélkül ma Füzér nem lenne ilyen gazdag sem lelkiekben, sem szépségekben.

A következő részben találhatjuk meg az egykori füzéri zenekar eszközeinek egy részét is, mely zenekar létrejötte Szathmáry László kántortanító nevéhez fűződik. Azután megtekinthetjük a régi miseruhákat, a tábori plébános elképzelt bőröndjét és annak tartalmát, a korábbi Tabernákulumot, a miséző kelyhet és egyéb egyházi tárgyakat.

Az emeleti kiállító tér hadtörténeti rész. Az egyesület férfi tagjai alkotják a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóaljat. Nevük arra utal, hogy a füzéri katonákat ebbe az egységbe sorozták be. Az emeleti kiállítás másik felében Tóth Gábor atya honfoglalás kori életképei és néhány, a Szovjetunióból ránk maradt katonai emlék, valamint használati eszköz látható.

 

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK

Közhírré Tétetik! Frissítve: 2024.03.08 Lakossági tájékoztató 104....

INTÉZMÉNYEK

Községünkben megtalálható intézmények listája. Itt megtudhatja intézményeink pontos címét és...

FEJLESZTÉSEINK

A megvalósult számos fejlesztés mind hozzájárult Füzér fejlődéséhez, az életminőség javításához és...

RENDEZVÉNYEINK

Településünk jövőbeli rendezvényeinek és eseményeinek időpontjai. A Füzéri Várgondnokság...