Füzér község
Füzér község

Fejlesztések a háttérben

Községünk éppen 3 hónappal ezelőtt cserélte le a ma már elavultnak számító honlapját erre a letisztult, egyszerűen kezelhető új oldalra. A meglévő tartalmak frissítése és az újak feltöltése jelenleg is zajlik. Bízunk benne, hogy elégedettek az új megjelenéssel! Munkatársaink ezzel párhuzamosan több projekten is dolgoznak, ezekről szeretnénk most röviden beszámolni Önöknek.

Szálláshelyek

Korábban felkértük a szálláshely tulajdonosokat, hogy küldjenek nekünk lényeges információkat a vendégházaikról. A Szálláshelyek menüben ezeket elérhetővé tettük, melyeket bárki megoszthat a közösségi oldalán is. Ezúton is köszönjük a beküldött anyagokat!

Füzéri Várgondnokság

Nemsokára megújul községünk turisztikai látványosságainak weboldala is. Jelenleg az ehhez kapcsolódó szövegek, képek és egyéb szükséges tartalmak elkészítése zajlik. Az új oldalon érdekes történetek, leírások és a legfrissebb hírek is elérhetőek majd.

OpenStreetMap, waze, Google Térkép

Több térkép alkalmazásban is részletesebbé tettük a környéket, hogy segítsük az ide látogatók tájékozódását. Egyes navigációk frissítéseiben, melyek a frissített térképadatbázis egyikét használják, már az új állapot is megjelenhet. A népszerűbb alkalmazások közül az OpenStreetMap, Google Térkép és a waze alkalmazásokat emelnénk ki. Utóbbi jelenleg a világ legnépszerűbb közösségi alapon működő navigációs okostelefon alkalmazása. 

Az OpenStreetMap és a waze alkalmazásokba az eddig beérkezett szálláshely dokumentumok címeit felvettük, ezzel is támogatva a tulajdonosokat. Így azok név szerint kereshetőek lettek, a navigációt használó vendégeket ezáltal pontosan a szálláshely elé navigálja az alkalmazás.

 

 

Online világ

Nagyon sok pontatlan információ terjed az interneten településünkről, ezek javítása folyamatosan történik. A Wikipédián szereplő fontosabb szócikkeket javítottuk és jelenleg is javítjuk, illetve több honlappal is felvettük a kapcsolatot, ahol elavult adatokat találtunk településünkről.

Füzér község honlapja

A honlapunkkal (fuzer.hu) történő kommunikációt a napokban biztonságosabbá tesszük ún. SSL titkosítással. Ennek lényege, hogy az oldalnak küldött felhasználói adatok titkosított csatornán haladnak keresztül, így az esetleges támadóknak szinte lehetetlen bármilyen adathoz hozzáférniük. Az átállás után a böngészők címsorában “Biztonságos” felirat jelenik meg, amikor weboldalunkat böngészik.

Köszönjük a honlapunkhoz eddig beküldött észrevételeket és ötleteket. Ha helytelen adatot találnak, illetve bármilyen javaslatuk lenne oldalunkkal kapcsolatban, írjanak bátran a vargondnoksag.fuzer@gmail.com e-mail címre!

Füzéri Várgondnokság
Balogh Botond
Honlap tartalomszerkesztő  

 

 2017.11.21.

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK

Közhírré Tétetik! Frissítve: 2024.03.08 Lakossági tájékoztató 104....

INTÉZMÉNYEK

Községünkben megtalálható intézmények listája. Itt megtudhatja intézményeink pontos címét és...

FEJLESZTÉSEINK

A megvalósult számos fejlesztés mind hozzájárult Füzér fejlődéséhez, az életminőség javításához és...

RENDEZVÉNYEINK

Településünk jövőbeli rendezvényeinek és eseményeinek időpontjai. A Füzéri Várgondnokság...