Füzér község
Füzér község

Nemzeti Vágta győztes 2016-ban

A Nemzeti Vágta nem egy hagyományos lóverseny, hiszen a lovak és lovasaik nem a saját, hanem településük dicsőségéért futnak egy extrém lovas helyszínen, a Millenniumi emlékmű körül épített pályán. A Forma-1-es precizitással, alig 12 óra alatt felépített különleges futófelület és a körülötte elhelyezett lelátók egy római kori aréna hangulatát idézik fel az ország egyik legkultikusabb terén.

A Nemzeti Vágta döntő mezőny a következőképpen alakult: Csernő színeiben, Petrik Tamás, (lova: Vicces); a címvédő Baja képviseletében Németh János (My Boy Mennydörgés nyergében); Szentkirályt Csiki Árpád képviselte, (lova: Lord Black); Füzérért Kun Ferenc lovagolt, (Colonia Victoria nyergében), Tata színeit, Baumann Adrienn képviselte, Balu Gidran-47 (Bajnok) nevű lovával.

A Nemzeti Vágta döntő futamában sokáig Csemő vezetett Baja és Szentkirály előtt, amikor az élre tartó Németh János nyereghiba miatt leesett a lováról, így a címvédő végül nem tudta befejezni a versenyt.

A döntőbe a legjobb időeredménnyel érkezett Kun Ferenc az utolsó 200 méteren érkezett meg az élre és aratott magabiztos győzelmet Füzér számára Csemő, Szentkirály és Tata lovasa előtt.

A 2016-os Nemzeti Vágta három napja alatt - a szombati esőzés ellenére - 120 000 látogatónál is többen voltak kíváncsiak és vitték hírül Füzér dicsőségét. Forrás: vagta.hu

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK

Közhírré Tétetik! Frissítve: 2024.03.08 Lakossági tájékoztató 104....

INTÉZMÉNYEK

Községünkben megtalálható intézmények listája. Itt megtudhatja intézményeink pontos címét és...

FEJLESZTÉSEINK

A megvalósult számos fejlesztés mind hozzájárult Füzér fejlődéséhez, az életminőség javításához és...

RENDEZVÉNYEINK

Településünk jövőbeli rendezvényeinek és eseményeinek időpontjai. A Füzéri Várgondnokság...